„Hogy tetszik lenni”? – tettük volna fel a kérdést idős ismerőseinknek a karantén alatti időszakban is, de személyes találkozók hiányában erre alig akadt lehetőségünk. Sokan ragadtak a négy fal között egyedül, családjaiktól távol. Ennek megoldásaképpen született meg a Fesztivál Önkéntes Központ kezdeményezése, miszerint „pótunokákat” keresnek. Az egyik szervezőt, Nagy Rékát kérdeztük a kezdetekről, de az önkéntes Fanni és a „pótnagyi” Marcsi néni is lelkesen mesélt nekünk erről a különleges élményről.

Vért adni generációkon átívelő jó dolog, amelyben – mint az élet sok más területén – kiemelt fontosságú a szülői példamutatás – hangsúlyozta az Országos Vérellátó Szolgálat. A szervezet arra ösztönzi a szülőket, hogy a már felnőtt korba lépett gyermekeikkel közösen menjenek vért adni, hogy a jó példát adját át nekik is.

Amikor idén március 20-án dr. Fodor Réka felült a Nigériába tartó repülőgépre, még nem sejtette, hogy a kéthetesre tervezett afrikai missziója több hónaposra nyúlik majd. A kétgyermekes édesanya még soha nem töltött ennyi időt távol a családjától, ami komoly próbatételt jelent számára az egyébként is kivívásokkal teli krízishelyzetben.

Simon János informatikus apuka az átlagostól eltérő szempontból közelítette meg az iskolabezárás okozta új helyzetet. Ijedtség, sokkolódás és kapkodás helyett szinte azonnal felismerte a problémát: nincs minden gyereknek számítógépe ahhoz, hogy otthon tanulni tudjon. Tehát segíteni kell.

Az elsős kislányom úgy fogalmazott egyik nap, hogy önkéntes munka az, amiért az ember a fizetést a szívébe kapja. Hasonlóan érezhet Julcsi és Gergő is, akik számára teljesen természetes, hogy a járvány idején azt keresik, mit tehetnek másokért.