Szövetségesek, bizalmasok, játszótársak: nagyszülők, akik feltétel nélkül, határtalanul szeretnek és unokák, akik önzetlenül, őszinte odaadással ragaszkodnak. Ma már számos kutatás is megerősíti, hogy a köztük lévő szoros, bensőséges kötelék mindkét generáció számára sokat ad és különleges érzelmi töltetet biztosít. Bajor Anita pszichológussal beszélgettünk.
Nehéz élethelyzet, amikor fiatal családtagok ápolják idős rokonukat, aki folyamatos felügyeletre szorul. Milyen kihívásokkal szembesülnek és milyen segítségre számíthatnak? Egyebek mellett erről kérdeztük Károly Katalint, az óbudai önkormányzat szociális főosztályának vezetőjét, valamint Dr. Tróbert Anett Mária mentálhigiénés szakembert, a Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézetének kutatóját.
„Gabikám! Mi nagyapáddal soha nem feküdtünk le egymás mellé este haraggal a szívünkben” – ebben rejlett a titok. Együtt egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, jóban, rosszban, szeretetben, 62 évig házasságban… egészen múlt péntekig.
Természetes a szeretetük és a jelenlétük, és mégsem az: belegondolni is szörnyű, hogy pár év múlva már talán nem lesznek körülöttünk a nagyszülők, dédszülők. Beszélgessünk velük minél többet, amíg lehet!
Hogy igaza van-e Woody Allen-nek vagy nincs igaza, ki-ki eldöntheti. Mindenesetre én sokszor idéztem egy jópofa mondatát: A nagyszülők és az unokák azért vannak olyan jóban, mert közös az ellenségük. Az alábbi kis életkép azt hiszem, mást mutat. Sehol egy ellenség…