A válaszadók negyede egészen biztos volt abban, hogy él az állami támogatás lehetőségével; a közepes gazdasági státuszúak körében ez az arány jóval magasabb, 43 százalék volt.

Belső falak, tető, külső homlokzat

A válaszadók több mint háromnegyede a belső falak rendbetételét tartaná a legfontosabbnak, ám közel hasonló kör (72-72 százalék) jelezte, hogy a tetőn és a külső homlokzaton is lenne mit javítani.

A felmérés adatai szerint a legtöbben (56 százalék) 2 millió forint vagy az alatti állami forrás lehívásában gondolkodnak. Azok viszont, akik tetőmunkát terveznek, döntően ennél nagyobb keretet, akár a maximum összeget is igényelnék.

A felmérés szerint a felújítást tervezők negyede úgy gondolta, hogy családi házuk esetében a munkálatok halaszthatatlanok, és azokat támogatás nélkül is el kellene végezni. A megkérdezettek egyharmada támogatás nélkül csak részlegesen tudná a javításokat megtenni. Összesen 35 százalék azon a véleményen van, hogy az állami támogatás nélkül nincs esélye a rekonstrukcióra.

Januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok, lakásuk rekonstrukciójához a kiadásaik 50 százalékát – 3 millió forintig – állami támogatásként igényelhetik vissza.

(fotó: Shutterstock)