– Első lépésként közösen válasszunk tábort. Ha nem a gyermekünk érdeklődésének megfelelő a tematika, akkor egyedül fogja érezni magát a táborban, unatkozni fog és nagy valószínűséggel számíthatunk a hazajövetellel kapcsolatos „segélykérő” hívásokra – idézte Licsár Szilvia pedagógust a csaladhalo.hu.

Ha megvan a tematika, a következő lépés annak eldöntése, hogy az érdeklődésének megfelelő tábor bejárós, napközis jellegű vagy ottalvós legyen. Az önállóságot a gyermekek fokozatosan tanulják, mindig egy kicsit nagyobb teret engedünk nekik, ahogyan nőnek.

Ahol sok gyermek van együtt, ott előbb-utóbb megjelennek a konfliktusok. Kisebb-nagyobb sértődések adódhatnak már abból is, ha más ül a „legjobb barát” mellé az úton, más foglalja el a felső ágyat. Ám ha gyermekünk kétségbeesetten kér bennünket, hogy hozzuk haza a táborból, próbáljuk meg kérdezgetni ennek okáról. Sok esetben már a beszélgetéstől is megnyugszik, elég neki, ha tudja, hogy „elérhető távolságban” van a szülő, ez pedig elég biztonságérzetet ad neki, és feledteti vele az aktuális bosszúságait.

Ha nem jutunk eredményre a beszélgetéssel, keressük meg a táborvezetőt, vagy olyan felnőttet, aki a helyszínen képes utánajárni a dolgoknak és szükség esetén rendezni tudja a helyzetet.

Következő lépésként látogassuk meg a táborban a gyermeket. Itt persze felmerülhet, hogy a találkozás után tovább erősödik a gyermekben a honvágy és még inkább haza szeretne velünk jönni, azonban ez egyáltalán nem biztos. Könnyen lehet, hogy a látogatásunk kizökkenti és feltölti annyira, hogy a csapattársak marasztalásának nem tud ellenállni, marad és jól is érzi magát a tábor hátralévő napjain.

Ha azonban mégis úgy dönt, hogy hazajön, nagyon fontos, hogy ne kudarcként éljük meg! Gyermekünkkel is beszélgessünk róla, ne legyen ez csalódás, csupán nőnie kell még ehhez egy kicsit.

(fotók: Shutterstock)

táborozástáborerzsébet táborok