Kijelentette, nem szabad a hitünk megvallásától tartanunk, mert ezzel nem ütünk lyukat páncélunkon. Ellenkezőleg. Beszédében kifejtette, hogy “a hit vért, a Kálvin csillag pedig a jelzés, hogy veletek vagyok, hogy tartozom valahova, hogy van egy egység, amely számomra, számunkra biztonságot, erőt jelent."

Hangsúlyozta, hogy “reformátusnak lenni jó”. Ha pedig nemcsak tíz, de ötszáz évre tekintünk vissza, akkor arra gondolhatunk, hogy “reformátusnak lenni nehéz, de felemelő elhívás".

Kiemelte, hogy “mindig, amikor úgy tűnik, hogy a történelem legyőz bennünket, bízhatunk abban, hogy a mi gondviselő Istenünk erősebb bármely történelmi erőnél.”

Az ünneplés során felhívta a figyelmet arra, hogy nem magunkat, nem a saját teljesítményünket ünnepeljük, hanem Isten kegyelméért adunk hálát, továbbá arra is, hogy az ünnepi napoknak két üzenete van: egység és közösség. Hiszen sohasem volt könnyű együtt maradni azoknak, akik keresik az igazságot, azonban nekünk, reformátusoknak sikerült. Fontos ezért, hogy vigyázzunk erre a drága kincsre: hitbeli és kulturális egységünkre.

Elmondta, hogy 2018-ban a Köldökzsinór-programot a Magyar Kormány azért indította el, hogy a határainkon kívül magyar gyermeket vállalók érezhessék, a köldökzsinór öleli őket az anyaországgal és ez lelki ölelés nem vágható el.

Emlékeztetett azonban arra is, hogy egyházi köldökzsinór nélkül nem létezne élő magyar közösség a határainkon kívül.

Párhuzamot vont az egyházi a nemzet szintjén is tetten érhető fogyatkozásra. Szavait azonban nem a csüggedés, hanem a hit és a fordulatért való munkálkodás melletti elkötelezettség jellemezte.

Kiemelte, hogy fontos feladata van ezen a területen az ifjúságnak, azonban bízhatunk a fiatalokban is, hiszen, mint mondta, a “fiataloknak helyen van a szívük, többségük alapértékei szilárdak.”

Az egyház és a nemzet legkisebb egységének, a családoknak a szerepet is hangsúlyozta és megköszönte minden egyházi közösségnek, hogy 2018-ban a Családok évét ünnepelték, hirdették a család fontosságát, mint Isten ajándékozó szeretetének egyik legfontosabb jelét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy “a mi életünk jövője a gyermekeinkben van. Legyen egyre több gyermeke a reformációnak. Legyen egyre több olyan iskolánk, ahol ezek a gyermekek egyszerre kapnak versenyképes, 21. századi tudást és hitet, bizonyosságot abban, hogy nem véletlenül születtek erre a tájára a világnak, nem véletlenül református magyarok, hanem ez az ő "predesztinációjuk" része.

Büszkén osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy szeptembertől mind a három gyermekük református iskolában folytatja tanulmányait.

A beszédének záró gondolataival az ünnepek fontosságára irányította a figyelmet, hiszen, mint mondta, “aki szépen tud ünnepelni, az a hétköznapokban is szép életet fog élni, erősebb lesz.”