Ezt a „szakmát”, illetve hivatást nem oktatják iskolában, gyermekkorunktól folyamatosan tanuljuk, ellessük azokból a mintákból, amelyeket szüleinktől, a minket körülvevő felnőttektől látunk, hallunk. Az, hogy ezek közül melyek használhatóak és melyek nem, többnyire csak akkor derül ki, amikor mi magunk is szülők leszünk, de gyakran csak a gyermekünk felnőtté válása körül nyerünk bizonyosságot.

Tanuljunk meg jó szülőnek lenni!

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. ezért ingyenes képzéseket indít kimondottan szülők és gyermeket nevelő családtagok számára. A "Szülőség" elnevezésű csoportfoglalkozás olyan szülőknek szól, akik szeretnének támpontokat kapni gyermekük nevelése során felmerülő kérdéseik megoldásában. A résztvevők itt megerősítést kaphatnak szülői szerepükben, kompetenciáikban. A "Gyöngyhalász" nevű csoportfoglalkozásnak pedig az a célja, hogy segítséget, megerősítést nyújtson speciális helyzeteben lévő szülők számára. Azoknak szól ez a program, akik sérült, eltérő, megkésett fejlődésű gyermeket nevelnek.

A képzéseken azok a kérdések kerülnek terítékre, amelyek a gyermekvárástól egészen az iskolába lépéséig foglalkoztatnak minket, szülőket. Legjellemzőbb témák: a családdá válás, családi rendszer, szülő és gyermek összeillőség, életciklusok, változások a családban, szülői feladatok a különböző életkorban, szülői magatartásformák, nevelési szemléletmódok, a szülők párkapcsolata, határtartás, dackorszak, időbeosztás, szülői szerepek, az érzelmek-érzések kifejezése, bizalom-biztonság, a megfelelő fejlődés, az óvoda/iskolaválasztás szempontjai, a mozaikcsaládok nehézségei, veszteség-feldolgozás. A szülők találkozhatnak hasonló problémákkal küzdő családokkal, szakemberektől pedig segítséget, támogatást, megerősítést kaphatnak.

Kiket várnak a csoportok?

Gyermeke(ke)t nevelő/váró, megkésett/eltérő fejlődésű gyermeke(ke)t nevelő családokat, leendő szülőket (beleértve a nevelőszülőket, örökbefogadó szülőket), valamint a gyermek(ek) nevelésében résztvevő egyéb családtagokat – a gyermek fogantatásától az iskolába lépéséig terjedő életkorhoz kötődően.

A foglalkozások első időpontja:

„Szülőség”: 2019. szeptember 16. hétfő, 13.00-16.30 (előre jelentkezés szükséges e-mailben!)

„Gyöngyhalász”: 2019. szeptember 30. hétfő, 13.00-16.30 (előre jelentkezés szükséges e-mailben!)

Helyszín: Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., 1134 Budapest, Tüzér utca 33-35. (Könyvtár – Tárgyaló)

További képzéseket és időpontokat is szervezünk a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. regionális irodáiban, az alábbi városokban:

  • Budapest
  • Debrecen
  • Győr
  • Miskolc
  • Pécs
  • Szeged
  • Székesfehérvár
  • Igény szerint kihelyezhetőek a workshopok külső helyszínekre is.

A képzés térítésmentes!

A képzésekkel kapcsolatos kérdéseit és jelentkezését az alábbi címre küldheti: szuloszakembercsoportok@csbo.hu


(Fotó: Shutterstock)