Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy a Meseszombat elnevezésű rendezvény helyszíne a Holnemvolt Vár, az állatkert játszóparkja, ahol változatos programokat kínálnak.

Klasszikus mesemondók, zenés bábelőadások, interaktív mesejátékok is helyet kaptak a Meseszombat programjában. A Csizmás Kandúr mellett a János vitéz és a Misi mókus kalandjai is megjelenik a kínálatban, emellett rengeteg kísérőprogramot is szerveznek.

Napközben például gólyalábas attrakciókkal, a népmesék birodalmát felidéző kézműveskedéssel és arcfestéssel is várják a gyerekeket - mondta, hozzátéve, hogy további zenés programokat is szerveznek a Manó Szimfonikus Zenekar előadásában.

Kitért arra, hogy a Meseszombat számos programja mellett a Holnemvolt Várnak, az Állatkert játszóparkjának többi látnivalója, a Cápasuli, a Sünispotály, a Hetedhét Palota mese-játszóház, a Majorság és az állatsimogató, valamint a tavaly felújított, 110 éves Schäftner-körhinta és a többi játék is várja a látogatókat.

A Meseszombat az állatkerti belépőjegyekkel, illetve a csak a Holnemvolt Várba váltott belépőjegyekkel is látogatható, utóbbiak ezen a napon a Hetedhét Palotába is érvényesek.