Dupla annyit ér ma egy panellakás, mint pár évvel ezelőtt, amikor jóval áron alul keltek el az ilyen típusú ingatlanok. Idén folytatódik az egykori házgyári lakások árának emelkedése, igaz a drágulás üteme lassul - mondta Balogh László a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

A panellakások az egyik legkeresettebb ingatlantípussá léptek elő az ingatlanpiacon, ám ez nem friss jelenség, hiszen a kereslet irántuk már 2017-ben elkezdődött. Főként azokon a településeken nagyobb az érdeklődés a panellakások iránt, ahol magasabbak az ingatlanárak, ilyen például Budapest is – fogalmazott a közgazdász.

A fővárosban jelenleg a téglaépítésű használt lakások négyzetméterára meghaladja a 750 ezer forintot, a panellakásokért négyzetméterenként átlagosan több mint 450 ezer forintot kérnek az eladók.

Ez azt jelenti, hogy ha egy átlagos lakásméretet veszünk alapul, akkor 2019-ben egy téglaépítésű lakásért átlagosan 40 millió forintot, míg egy panellakásért 29 milliót kérnek a tulajdonosok – magyarázta a közgazdász.

Nagyon kevés a jó állapotú vagy az igényesen felújított ingatlan – mondta Balogh László. Jó helyen, jó állapotú, megfizethető árú használt lakást találni Magyarországon kihívás. Ez az állítás általában a panellakások esetében is helytálló, hiszen nemcsak a lakások, hanem a panelépület állapotában is, a felújítások elhanyagolása miatt évtizedes lemaradás tapasztalható – fogalmazott.