1. Szerezzünk apró meglepetéseket a párunknak! A meglepetés azt jelenti, gondolkodunk azon, mivel örvendeztethetnénk meg őt, így a gesztusban nemcsak maga az ajándék az értékes, hanem a szándék is. A meglepetés azt üzeni: boldognak akarlak téged látni!

2. A szeretetünket próbáljuk úgy kifejezni a másik felé, ahogy az neki jó! Biztosan ismerjük annyira, hogy tudjuk, miből érzi a legjobban, hogy figyelünk rá – egy szál virág, egy közös esti séta vagy akár a mosogatás is üzenheti azt a másiknak: ezt érted teszem!

3. Dicsérjük a társunkat, amilyen gyakran csak lehet! Hogy jól néz ki, hogy ügyesen vásárolt, hogy milyen jó szülő, vagy hogy nem felejtette el a csekkeket befizetni. A dicséret szárnyakat ad neki, és ez visszafelé is hatni fog!

4. Szánjunk időt a romantikára! Kérjük meg a nagymamát, bébiszittert, szomszédot, vagy a barátokat, hogy egy-egy estére vigyél el a gyerekeinket, mi meg ezalatt randevúzzunk, mint régen! Étterembe, moziba, színházba menni vagy sétálni hétköznap is lehet, de készülhetünk gyertyafényes vacsorával otthon is. Ezekkel az alkalmakkal kiemelkedünk a megszokottból a kapcsolatunk terén is, a romantika garantált.

5. Beszélgessünk, de ne a gyerekekről! Lépjünk túl a napi teendők szintjén! Ha érdekes, nem megszokott, vagy akár meghökkentő kérdéseket teszünk fel a párunknak, biztosan elindul egy értékes társalgás. A cél egymás kibontása.

6. Akármennyire is furcsának tűnik, a közös munka, az együtt végzett szolgálat is mélyítheti a házaspár szerelmét. Ha az otthon végzett házimunkán és a gyerekes teendőkön túl is gondolkodunk, és közös szerepet vállalunk óvodában, iskolában, különböző közösségekben, különleges erőket kapunk együtt.

7. Bocsássunk meg egymásnak, amilyen gyorsan csak tudunk! Közhely, hogy sose feküdjünk le haraggal, de ugyanígy búcsúzni sem szabad egy veszekedés közepén!

8. A kellemes megjelenés, az ápoltság, vagy egy csinos ruha minden kapcsolatnak jót tesz, akkor is, ha a párunk esetleg nem dicséri meg a törekvéseinket. Ha mi jobban érezzük magunkat, akkor a csábítás is könnyebben fog menni, és ez a cél.

9. Néha gondoljunk a párunkra úgy, hogy ő egy virág, akit gondoznunk kell – ez a metafora sok mindenre megadja a választ. Ha a virág lekonyul, szomorkodik, nemcsak locsolásra lehet szüksége, hanem napfényre, melegebb vagy hidegebb hőmérsékletre, tápoldatra, vagy egy kis metszésre. Olyan nagy bajok is előfordulhatnak vele, amikre csak a földcsere ad megoldást – ne legyünk lusták ezt megtenni! –, de az is lehet, hogy az állott víztől kezdett kornyadozni a növénykénk. A jó hír, hogy a virágunk mindig meghálálja a törődést!

(fotó: Shutterstock)