A D-vitamin hiánya komoly gondokat eredményezhet, mind a kismamáknál, mind a magzat esetében is. Hogy mire érdemes figyelni, és hogyan lehet elejét venni a gondoknak, arról Ratkó Tünde szülésznő beszélt.

Miért?

A D-vitamin hiánya többek közt az életmódunknak köszönhető. Keveset vagyunk a napon, és az étkezési szokásaink sem megfelelőek, így kevés vitaminhoz jutunk. Hogy milyen nagy a jelentősége ennek az anyagnak, azt jól mutatja, hogy tévesen nevezzük vitaminnak, hiszen sokkal inkább hormonként viselkedik, és nagyon sokrétű hatást gyakorol a szervezetre, így természetesen hiánya is komoly gondokat okoz. A megelőzés ebben az esetben is kulcsfontosságú, és szerencsére a D-vitamin szinte minden várandós-vitaminban benne van.

De ez kevés, hiszen ahhoz, hogy valóban jó ellátottságot érjünk el, mindenképpen a D3-vitamint érdemes keresni, komplex termékben. Ennek azért van jelentősége, mert az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, és itt becsatlakozik még egy szempont. A felszívódás érdekében a készítményben minél több anyagnak kell -citrát, vagy -glükonát kötési formában jelen lennie. Ezek ugyanis szerves, biológiailag aktív formák, ezekben az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet!

Fertőzések

A D-vitamin hiány egyik jele a fertőzések jelentkezése is lehet. Ez pedig különösen veszélyes abban az esetben, ha kismamáról van szó. A vaginális fertőzések ugyanis könnyen válhatnak felszállóvá, amik pedig a vetélések és koraszülések túlnyomó többségéért felelnek. A D-vitamin mellett a fertőzések kivédése érdekében mindenképpen érdemes cinket és rezet is bejuttatni a szervezetbe – mivel ezeknek antibakteriális, antivirális és fungicid hatásai vannak-, természetesen ezeket is biológiailag aktív formában - mondja Ratkó Tünde.

Levertség, depresszió

A levertség és a depresszió is lehet tünete a D-vitamin hiányának. A kismamák esetében ezek a tünetek fokozottak is lehetnek, és a szülés után is jelentkezhetnek. Vagyis a D-vitamin pótlása nem csak a várandósság alatt, hanem a szoptatási időszakban is fontos.

Fáradság

Ez egy kissé nehezen megfogható tünet, hiszen a terhesség fáradsággal jár. Az azonban nem mindegy, mekkorával. A D-vitamin hiánya, illetve az általános tápanyaghiány is erősen fokozza a fáradságot, ráadásul mindkét esetben a test a tartalékait kénytelen használni, melyek nem tartanak ki sokáig, illetve egyes anyagokat nem is képes raktározni. A tápanyaghiányok pedig olyan betegségek kialakulását okozzák, mint a terhességi cukorbetegség, a toxémia, de sajnos a magzatnál is kiválthatnak elváltozásokat.

Fokozott izzadás

A kismamák többletsúlyt cipelnek, így - különösen nyáron - érthető módon izzadnak. Csakhogy az izzadás ásványi anyag veszteséggel is jár, illetve D-vitamin hiányra is utalhat. Amennyiben a pótlás megoldott, és az izzadás nem extrém mértékű, akkor nem okoz különösebb gondot, inkább csak kellemetlen.

A szakértő megjegyezte, hogy sok hiányállapot - így a D-vitamin hiánya is - tünetmentesen is jelen lehet, de ettől még a hozzájuk köthető betegségek borítékolhatóan bekövetkeznek, ha a pótlást nem oldjuk meg.