A szabad felhasználású Diákhitel1 most rekordalacsony, 1,99%-os kamattal igényelhető, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal vehető fel az önköltséges képzésben résztvevők számára, képzési díjuk megtérítésére.

Már csak pár nap van hátra az első hiteligénylési időszakból. Aki szeptember 16-ig benyújtja kérelmét a Diákhitel Központhoz, már október közepén megkapja a kért összeget.

Diákhitel1 és Diákhitel2

A szabadfelhasználású Diákhitel1 esetében havi tizenötezer és hetvenezer forint közötti összeget lehet igényelni, egy félévben legfeljebb 350 ezer forintot. A Diákhitel1-et azok a hallgatók is igényelhetik, akik európai felsőoktatási intézményekben folytatnak tanulmányokat, illetve szintén élhetnek a lehetőséggel a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyar diákok is. Külföldi tanulmányok esetén egy éven keresztül akár havi 140 ezer forint szabad felhasználású diákhitel is igényelhető.

A képzési költségek finanszírozására fordítható Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma a képzési költség összege. Azok a hallgatók, akik ezt konstrukciót választják az önköltségi díj előzetes megfizetése nélkül is beiratkozhatnak. Az önköltség összegét a Diákhitel Központ utalja közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára.

Érdemes megjegyezni, hogy egyes intézményekben akkor is van lehetőség Diákhitel2 segítségével finanszírozni a képzési díjat, ha már előzetesen önerőből került sor a kifizetésre. Ebben az esetben az oktatási intézménnyel szükséges egyeztetni azzal kapcsolatban, hogy milyen módon igényelhető vissza a befizetett összeg és rendezhető Diákhitel2 segítségével.

Egyszerű ügyintézés

A diákhitel igénylési folyamata egyszerű, hiszen lehetőség van elektronikus aláírással történő szerződéskötésre, melynek köszönhetően nincs szükség személyes jelenlétre és papír alapú dokumentumok használatára. Ennek azonban előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés NEPTUN rendszeren keresztül történő indítása. Az e-szerződés mellett természetesen továbbra is lehetőség van a személyes ügyintézésre.

A kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek köszönhetően folyamatosan nő a hallgatók érdeklődése a diákhitelek iránt. A diákhitelek esetében a piaci hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb a kamat, a törlesztési feltételek rendkívül rugalmasak, valamint a 2018. január 1-je után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyermek születését követően pedig a Kormány döntése alapján az édesanyák teljes tartozását elengedi a Diákhitel Központ.