– A kormány azokat a településeket jelölte ki a Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezménynél (CSOK), ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a népesség. Azonban ezek között is vannak olyanok, amelyek kedvező elhelyezkedésük és jó infrastrukturális adottságuk miatt vonzóbb célpontot jelenthetnek a lakásberuházások szempontjából. Ilyenek lehetnek például Pest megyei helységek vagy a Balaton vonzáskörzete” – válaszolta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára írásbeli kérdésre.

Az államtitkár közölte: a kezdetektől élénk érdeklődés kíséri a Falusi CSOK-ot, amit a pénzintézeteknél, a szaktárcáknál és az információs szolgálatoknál lecsapódó ezres nagyságrendű megkeresés is alátámaszt.

Hozzátette: mivel ez új lehetőség, ezért ingatlanpiaci hatásai később fognak megjelenni.

A Falusi CSOK-kal elérhető ingatlanok átlagára 9,2 millió forint, 14 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt – derül ki az Ingatlan.com friss adataiból.

– A Falusi CSOK bevezetése óta élénkülést mutat a kistelepülések pia­ca, a kínálat bővülése mellett az árak is emelkedtek. A drágulás itt azonban teljesen más jellegű, mint a nagyvárosokban és Budapesten, ahol az ötödik éve tartó áremelkedés a megfizethetőség határáig növelte az árakat – mondta a lapnak Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.

– A kistelepüléseken elmaradt az áremelkedés, ezért az itt élők eddig azt tapasztalták, hogy azok az ingatlanok, amelyekben ők laknak, csupán töredékét érik a budapesti vagy nagyvárosi hasonló otthonoknak. Ha ez így folytatódna, az óriási vagyonkülönbségekhez vezetne. A kistelepüléseken és a nagyvárosokban élők közti vagyoni helyzetet leíró olló visszazáródásának tehát az első lépése az lehet, hogyha a kistelepülési ingatlanárak is megkezdik a felzárkózást a budapesti és a nagyvárosi lakásárakhoz – mutatott rá a szakértő.

(Fotó: Shutterstock)