Jelenleg nincs teendőjük azoknak, akik határozatlan időre, azaz a 2019/2020-as vagy az azt követő tanévre vonatkozóan már rendelkeznek magántanulói státusszal- közölte az Oktatási Hivatal. A szervezet a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy aki augusztus végéig benyújtja a magántanulói státusz iránti kérelmét, annak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát.

Szeptembertől viszont az Oktatási Hivatalhoz kerül a döntés, és legkésőbb egy éven belül minden jogviszonyt felülvizsgálnak. Megfelelő indok alapján az új szabályozás szerint is adható egyéni munkarend. Fontos változás lesz, hogy míg eddig a tanév alatt bármikor lehetett kérelmezni a magántanulóságot, az egyéni tanrend csak az adott tanév első napját megelőző június 15. napjáig igényelhető.

Azok a tanulók viszont, akik szep­tember 1-je után első ízben folyamodnának az egyéni tanrend kérelmezéséhez, egészen addig kötelesek látogatni az órákat, míg meg nem születik a státusukkal kapcsolatos hivatalos döntés.

Emlékeztettek: a kérelmek elbírálásakor azt fogják vizsgálni, hogy a diák egyéni adottsága, sajátos helyzete, illetve fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös-e az egyéni munkarendben történő tanulás. A sajátos nevelési igényű tanulók esetén szakértői bizottság szakvéleményét is kikérik, tartós betegség esetén pedig a szakorvosi igazolást fogják megvizsgálni. Ezeket a szakvéleményeket és okiratokat azonban ígérete szerint nem bírálja felül az OH.

Kitérnek a külföldön tartózkodó diákokra is, akiknek egyelőre szintén nincs teendőjük, a felülvizsgálat miatt előbb-utóbb úgyis megkeresik őket. Az OH hangsúlyozta: aki olyan külföldi országban tanul, ahol az oktatás tartalmi szabályozása nem tér el jelentősen a magyar rendszertől, annak az itthoni tanulmányai szüneteltetése alatt nem kell osztályozóvizsgákat tenni.

A hazatérést követően az intézményvezető dönt a kint végzett tanulmányok beszámításáról, bár adott esetben szükség lehet különbözeti vizsgákra. Abban az esetben viszont, ha az érintett ország oktatási rendszere jelentősen eltér a magyartól, a diáknak érdemes itthon egyéni munkarendet is kérelmezni. Ilyenkor amellett, hogy az illető külföldön végzi a tanulmá­nyait, idehaza osztályozóvizsgákkal halad előre. Ennek kapcsán friss könnyítés, hogy az igazgató döntése alapján elég lehet csak tanév végén számot adni a tudásról, a féléves vizsgák mellőzhetők.

Az egyéni tanrend kapcsán a lap által megkérdezett tanügyigazgatási szakértő arra hívta fel a figyelmet: az új szabályok szerint ha a diák neki felróható okból két alkalommal nem jelenik meg az osztályozóvizsgán vagy kétszer nem teljesíti a tanulmányi követelményeket – tehát lénye­gében megbukik –, akkor az iskola igazgatója értesíti az Oktatási Hivatalt, és a diákot a következő félévtől iskolába járásra kötelezik.