Az "Alapítvány a meddőség megelőzéséért és a jövő nemzedék egészségéért" civil szervezet, népszerű nevén a Babacsalogató alapítvány a védőnők számára 2016 óta hirdeti meg a pályázatot. Azokat a szakembereket részesítik elismerésben, akik jelentős tevékenységet fejtenek ki a természetes fogamzás elérhetőségének ismertetésében, a meddőnek hitt párokat lelki és egészségügyi téren támogatják a fogamzás elérése érdekében.

Idén hárman vehették át a Védőnők a Gyermekáldásért Díjat: Katona Csabáné, Borbélyné Horváth Anikó és Vidáné Válóczi Éva több évtizedig dolgozott, illetve dolgozik a területen.

Kell a támogató környezet

Az ünnepélyes rendezvény fővédnöke, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár személyes élményével kezdte beszédét. Elmesélte, hogy harmadik gyermekük súlyos veleszületett rendellenességgel jött a világra. Amikor kiderült, hogy felesége várandós a 4. gyermekkel, az orvosok egy része le akarta őket beszélni az újabb gyermekáldásról. Ők ezt elutasították. A kisbaba végül egészségesen született. Mint mondta, a döntésben védőnők is segítették őket, nagy lelki erőt, erkölcsi támogatást adtak.

Szólt arról is, hogy a kormány részéről következetes, kiszámítható, eredményes családpolitika tapasztalható. Azoknak a döntéseknek, amelyek a támogatási rendszeren keresztül megjelentek, van és kell is, hogy eredménye legyen. Hangsúlyozta, hogy nem elég az anyagiakról beszélni, támogató környezetre, lelki háttérre is szükség van a gyermekvállaláshoz. Ma ebben van szerinte a legnagyobb hiány a világban. Azt is kedvező iránynak tartotta, hogy 2010 óta 40 ezerről 22 ezerre csökkent az éves abortuszok száma.

Apa nélkül nő fel a gyermekek 50 százaléka

Ősapay György magyar kémikus, gyógyszerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Babacsalogató alapítvány kuratoriumának elnöke arról beszélt, hogy a 30-as nők egynegyede magányos, 42 százalékuk gyermektelen. A „népszaporulat” csökkenésének okaként említette, hogy 1990-ben a 25-29 éves nők 80 százaléka házas volt, ma ennek éppen az ellenkezője igaz. Sokan élnek élettársi kapcsolatban, amelynek 47 százaléka öt éven belül szakítással végződik. 537 ezer egyszülős család van, 87 százalékban csak nőkkel élnek a gyermekek. A gyermekek 50-60 százaléka apa nélkül nő fel, hiányzik az apamodell, pedig a jövő nemzedékének erre szüksége lenne.

Az életkorral a rizikó is emelkedik

Rákóczi István nőgyógyász professzor azt hangsúlyozta, hogy 35 éves kor felett csökken a spontán teherbeesések száma, 40 éven túl pedig csak minimális számú terhesség következik be, ekkor már a lombikbébi program is csak kis arányban segíthet. A Down-kór gyakorisága az anyai életkor emelkedésével nő. A spontán vetélések és a méhen kívüli terhességek száma ugyancsak növekszik. Az apák életkora is számít, 65 éves kor felett jelentkeznek az autizmust, a skizofréniát előidéző rizikófaktorok.

Fél az elköteleződéstől a fiatalok többsége

Az egyik díjazott, a Veszprémben dolgozó Borbélyné Horváth Anikó az ünnepség után a csalad.hu-nak elmesélte, hogy ő 6-18 éves fiataloknak tart családórákat. Azt tapasztalja, hogy ha a családban probléma van, a szülőknek párkapcsolati gondjuk van egymással, szinte biztos, hogy az a gyermeken is meglátszik. Meglátása szerint a fiatalok nagy százalékban klasszikus családban szeretnének élni, de elsősorban a fiúk részéről merül fel, hogy fölösleges az esküvő, a házasság. A foglalkozásokon zenével, képekkel vezeti rá őket arra, mi az előnye a tartós párkapcsolatnak, a házasságnak. Azt is megbeszélik az órákon, mikor jön el a szexuális kapcsolat ideje. A fiatalok igénylik a személyes, négyszemközti találkozást is, elsősorban szerelmi kérdésekben keresik meg a védőnőt. A szülőkkel sok gyerek, fiatal nincs nyitott kapcsolatban, mindkét oldalról „be van zárva a kapu”. A házasságkötést, a gyermekvállalást pedig akadályozza, hogy nincs egyensúlyban a fiatalok testi érettsége a pszichés érettségükkel. A nemek között ebben a védőnő szerint nincs különbség, a lányok és a fiúk is félnek az elköteleződéstől. Sokáig fontosabb számukra az anyagi jólét megteremtése és a szabadidő megléte.