csalad.hu - A tálalás miatt is lehet válogatós a gyermek
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
A tálalás miatt is lehet válogatós a gyermek
csalad.hu
2019. ápr. 12. 13:55
Gasztronómia
Válogatós a gyermek? Talán egyszerűen a tálalás okozza a problémát. Egy kutatásban most három különböző tálalási módot vizsgáltak meg, azt keresve, hogy melyik a gyermekek körében a legnépszerűbb.

Ha a gyerkőc csak tologatja a villájával az ételt a tányéron, de meg sem kóstolja, lehet, hogy az étel elrendezése nem tetszik neki. A Koppenhágai Egyetem kutatói vizsgálata nem csak erre irányult, de arra is, hogy van-e különbség a gyermek neme és korosztálya szempontjából ebben a kérdésben.


A szakemberek 100, 7-8 és 12-14 éves gyermeket kértek meg, hogy rendezzenek sorba 6 különböző ételt 3-3 féle módon tálalva ábrázoló fényképeket. Az első képen az étel különböző elemeit egymást nem érintve helyezték el a tányéron. A másodiknál különálló összetevők formájában, melyek közül néhány össze is volt keverve egymással. A harmadiknál pedig minden összetevőt összekevertek.


Az eredmények szerint a kisebb lányok az ételüket különállón szeretik, úgy, hogy az összetevők egymással nem is érintkeznek, a fiúknak mindegy ebben a korban. A 12-14 évesek pedig inkább a második és a harmadik típusú tálalási módokat részesítik előnyben.


„Az egyik magyarázat szerint a gyermekek úgy gondolhatják, hogy a különböző összetevők szennyezhetik egymást” - mondta Annamarie Olsen, aki a kutatás tükrében azt javasolja a szülőknek, hogy a fiatalabbaknak szeparáltan, egymást nem érintve szolgálják fel az ételeket.


„Az is lehet, hogy a saját sorrendjükben akarják elfogyasztani az étel összetevőit, esetleg a világos határok az összetevők között jobb áttekintést nyújtanak nekik. A gyermek maga tudja összekeverni az ételt, ha a különböző elemek elválnak a tányéron, viszont szétválogatni egy mixet már nem lehetséges” - tette hozzá Annamarie Olsen.