csalad.hu - „A mesék éjjel születnek”
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
„A mesék éjjel születnek”
Clerget-Tasi Barbara
2019. aug. 8. 6:47
Családban élni jó
Nem minden kicsi mondhatja el magáról, hogy amikor szomorú volt, az anyukája a saját nyuszis meséjével nyugtatta meg őt. B. Habarics Kitty írónő 3 gyermeke ebben a kivételes és szerencsés helyzetben van.

B. Habarics Kitty amellett, hogy éli a kisgyermekes édesanyák életét, az írás segítségével meg is örökíti annak szépségeit és nehézségeit. Bátran ír gyermekverset akár a császáros szüléséről is, és egyre több édesanya választja a Két nyuszi meséit, ha csemetéje mindennapos gondjait, félelmeit szeretné feloldani.

Az egyik közösségi oldalon azt mondod, hogy a gyermekeid születése után kezdtél el komolyabban foglalkozni a versírással. Mielőtt édesanya lettél, mivel foglalkoztál? Pályaelhagyásnak számít, amit most csinálsz?

– Több szakmám van, sportszervező-manager, grafikus, mindemellett újságírást is tanultam. Eredetileg az autósportban szerettem volna elhelyezkedni, nagyon érdekelt a szponzorálás üzleti oldala, ebből írtam a szakdolgozatomat is, de végül egyszerűen úgy döntöttem, hogy mindenekelőtt édesanya szeretnék lenni, lehetőleg mihamarabb. 19 évesen már feleség, 22 évesen pedig anya voltam. Úgy államvizsgáztam le a Nyíregyházi Egyetem kommunikáció-média szakán, hogy mindössze 2 hét volt hátra a terhességemből. Ilyenkor mindig megkérdezik, hogy „becsúszott” a gyerek? Nem, tervezett volt, méghozzá percre pontosan. Pályaelhagyás volt-e? Én inkább azt mondanám, hogy pályára lépés.

A te gyermekkorodnak is meghatározó részét képezték a mesék, a versek?

– Igen, ezt kijelenthetem. Édesanyám nyugdíjazása előtt tanítónő volt, a házunkban mindenütt könyvek találhatók. Az egyik szobánkban komplett kis könyvtárat rendeztünk be: egy óriási szekrényen rengeteg lexikon, szótár, könyv sorakozik minden mennyiségben. Édesanyám minden este olvasott mesét, és gyakorlatilag bármikor, amikor csak szerettük volna. Micimackót, népmeséket, Benedek Elek meséit és még sorolhatnám.

Az első gyermeked születése után kezdtél el gyermekverseket írni?

– Az első verseimet 10-12 éves korom környékén írtam, ami egy komplett színpadi mű volt verses formában, mert nagyon megragadott Arthur király legendája és a Nibelung-mondakör. Mivel nem voltam elégedett, megsemmisítettem a darabot, pedig szívesen visszaolvasnám. A versről persze senkinek sem beszéltem. A 17 éves korom környékén megírt versek az akkori problémáimat dolgozták fel, nagyon foglalkoztatott a női egyenjogúság kérdése. Ez mondjuk a mai napig központi téma nálam, az anyaság társadalmi megbecsülésével karöltve, erre hoztam létre a #másállapototazanyaságban témájú mozgalmat, verseket és blogbejegyzéseket, amelyek az anyák, az anyaság iránti toleranciát és megbecsülést hivatottak hangsúlyozni. Leginkább nem gyermekeknek írtam, de valahogy ez a profilom erősödött meg.

Mondhatjuk, hogy a saját anyaságodból merítesz ihletet?

– Természetesen a gyermekeknek szóló műveim többnyire az anyaságomból merítődnek, valamint más anyák gondjait, gondolatait dolgozzák fel. A közvetlenül az anyaságom előtti időkben megírt versekben a férjemhez írtam és lázadtam minden ellen, ami körülvett. Az egyik versemet véletlenül a férjem elolvasta, megdöbbentem és persze dühös voltam, hogy kiderült a titkom, aztán a kisfiam születése után neki már megmutattam a verseiemet és a meséimet. Ekkor ő módot keresett rá, hogy a meséket kiadhassuk ekönyv formában, ezek a Két nyuszi mesék. Innentől váltam ismertté.

"Nem tudom, hogy honnan jönnek, de nem kell rajtuk gondolkodnom, egyszerűen kifolynak belőlem, ha foglalkoztat egy-egy téma."

Azonnal tudtad, láttad a gyermekeiden, hogy hatásosak a műveid?

– A Két nyuszi mesék összessége azonnal hatásos. Az egyik ilyen történetem a Két nyuszi és az ajándék című meséhez kapcsolódik. Anyák napja volt, és az oviban a gyerekek ajándékként lerajzolták az anyukájukat és magukat. Ekkor a kisfiam 5 éves volt. Nem kimondottan szeretett rajzolni, viszont ebbe beleadott apait-anyait. Az egyik kisfiú az anyák napja rózsaszín ködös hangulatában odaszólt a kisfiamnak: „Hú, de ocsmány!” A kisfiam összetört. Nem viccelek, darabokra hullt a kis lelke. Vigasztalhatatlanul zokogott. Ekkor találtam ki ezt a mesét. Arról szól, hogy egy ajándék értéke a bele rejtett szeretetben rejlik, nem másban. Ez tesz egy ajándékot nem csupán széppé, hanem gyönyörűvé. Végre mosolygott és büszke volt magára. Hosszan megölelt és csak annyit tudott mondani, hogy „Szeretlek, Anya!”. Megértette a mese üzenetét. Tudott vele azonosulni. A mese története szinte pontos mása a nálunk kirobbant konfliktusnak, egyébként az a rajzolt kép azóta is megvan, és mindig egy frekventált helyre teszem ki, örök tanulságul.

Az egyik videódban említed, hogy nincs segítséged a gyermekek nevelésében. Bizonyára ez sok nehéz élethelyzetet eredményez. A versek neked is segítenek abban, hogy könnyebben kezelj egy-egy problémás szituációt?

– Természetesen, igen. Pláne a humoros versek, pl. a Hisztivers vagy a NEM TUDOM, sőt a Nem szeretem az ebédet is. Mind olyan versek, amelyek a téboly határán íródtak, amikor már nem tudtam mit csinálni, csak ülni a kanapén és könnyezve nevetni. Belőlem a mérhetetlen stressz általában ezt hozza ki. Ennek ellenére nem mondanám, hogy nehéz a gyerekekkel. Nagyon kiegyensúlyozottak és kevés probléma van velük. Ami a magatartásukat illeti, lényegében szinte nulla. Ez leginkább annak köszönhető, hogy észérvekkel és türelemmel nevelünk, nem fenyítéssel. Nagyon szeretetteljes a családi légkör és nagyon szeretetközpontú a nevelés, amiben részesülnek.

Mikor írsz? Amint eszedbe jut valami, azonnal papírra veted, vagy csak este nyugiban, amikor már mindenki ágyba került?

– Nagyon változó, de többnyire rögtön leírom. Ez nálam azt jelenti, hogy kirohanok a zuhany alól, átvágtatok a lakáson vizesen, papírért, tollért kiáltok, és már írom is. Álmomban is verset írok, felkelek, a telefonom jegyzeteibe beleírom. Írok főzés közben, számolom az ütemeket altatás közben. Nem tudom, hogy honnan jönnek, de nem kell rajtuk gondolkodnom, egyszerűen kifolynak belőlem, ha foglalkoztat egy-egy téma. A mesékkel másképp vagyok, ahhoz csend és nyugalom kell, a mesék éjjel születnek.

Ha a gyermek megtalálja a sorok közt önmagát és a problémáját, arra pedig végső következtetésként a megoldást, akkor a mese segít, minden erőlködés nélkül.







Tudatosan tervezted a kilépést a nagyközönség elé? Hogyan jött az ötlet, hogy megjelentesd a meséidet?

– Nem volt tudatos és nagyon nem akartam megmutatni őket senkinek. Mindent, amit elértem és a jövőben el fogok érni, azt a férjemnek köszönhetem. Nem éreztem jónak a műveimet, nem volt önbizalmam. Azt hittem, hogy senkinek nem fognak tetszeni, hiszen hol vagyok én egy József Attilához vagy Adyhoz? A férjem a sarkára állt miután elolvasta a Két nyuszi meséket és azt mondta, hogy ha akarom, ha nem, ő megtalálja a módját annak, hogy ezt más is láthassa. Haragudtam rá és dühös voltam amiatt, hogy ennyire határozott volt, azt gondoltam, hogy egyszerűen elfogult és iszonyú nagy felsülés lesz a vége a dolognak. A mai napig sem építem tudatosan a karrierem. Inkább mondanám ösztönösnek. Azt gondolom, hogy megmutatom a műveimet és ha erre van igény, akkor nem kell magam hirdetni, reklámozni, a verseim a névjegykártyáim. Most ott tartunk, hogy pedagógusok emelik be a saját tanmenetükbe a verseimet, ami lássuk be, óriási megtiszteltetés. Pláne azt tekintve, hogy nem csak a határainkon belül, de kívül is megteszik ezt, Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Felvidék, valamint Anglia és Ausztria és más országok magyar nyelvű iskoláit is megjárják a műveim. Büszke vagyok erre. Ezért hoztam létre a B. Habarics Kitty versek pedagógusoknak zárt csoportot, ahova csatlakozhat minden pedagógus, aki ilyen célokra szeretné felhasználni a verseimet. Az első kiadott könyvem az év második felében várható, Zugerdei mesék – Üregen innen címmel.

A gyermekeidnek mindig saját meséket, verseket mondasz?

– Nem, nagyon ritkán. Ennek megvan az oka. A világot csak akkor tudom nekik megmutatni, ha rajtam kívül minden más írót is megismernek. Az én műveimet majd büszkén mutogathatják az unokáiknak, hogy „Nézd, a dédi milyen édes verset írt!” De nagyfokú egoizmusra vallana, sőt, nárcisztikus, mérgező szülő lennék, ha kizárólag magamat olvasnám nekik. Vannak kedvenc íróink mind a magyar, mind a külföldi gyermekirodalomban, őket olvasom. A választékosan megfogalmazott, tanulságos, kellemes hangulatú meséket szeretem.

Hogyan segít szerinted az olvasás, mesélés?

Ez egy nagyon összetett dolog. Kell, hogy a gyermek azonosulni tudjon a főhőssel. Ez mindenképp fontos. Másképp az egész egy fabatkát sem ér. A Két nyuszi meséim segítő mesék. A főhősük Fülü, Szürke. Se nem fiú, se nem lány. A neve sem árulkodik erről. Így könnyebb az azonosulás. A mesék mindig egy adott problémát dolgoznak fel. Ha a gyermek megtalálja a sorok közt önmagát és a problémáját, arra pedig végső következtetésként a megoldást, akkor a mese segít, minden erőlködés nélkül. Létezik ilyen terápiás módszer, a biblioterápia, ez szakemberek segítségével zajlik és valóban jó terápiás módszer a felnőtteknek is.

Az oldaladat nézegetve láttam, hogy sokan nevelési kérdésekkel fordulnak hozzád. Nem túl nagy a felelősség?

– Ezekbe a kérdésekbe többnyire én magam nem folyok bele mélyrehatóan. A tanulmányaim során 3 évig tanultam pszichológiát, gyermekpszichológiát és pedagógiát. Tanultam emellett családi kommunikációt. Addig megyek bele az ilyen kérdésekbe, amíg magabiztosan kijelentem, hogy józan paraszti ésszel valami működőképes. Mihelyst bonyolultabb a dolog, összetettebb a probléma, rögtön máshová irányítom az illetőt, leginkább a témában jártas szakemberhez, netán védőnőhöz. Nem tudatos dolog ez, az édesanyák ahhoz fordulnak segítségért, akiben megbíznak. Irántam mindenki egyfajta ösztönös bizalommal fordul. Így, ha én vagyok az, akitől segítséget kérnek, akkor szívesen segítek, ha tudok, akár azzal, hogy szakembert ajánlok, akár azzal, hogy magam segítek.

Mindig is nagycsaládot szerettél volna? Terveztek több gyerkőcöt is?

– 19 éves korom előtt még nem így képzeltem el az életem. Aztán megismertem a férjem. Én hiszem, hogy az utamat Isten általa jelölte ki, mert szándéka volt velem. A megismerkedésünkkor 17 éves volt. A férjem 5 gyermekes mozaikcsaládból származik, evangélikus lelkész házaspár egyik gyermeke. Új szokásokkal, új környezettel, döbbenetesen más életmóddal és gondolkodással. A férjem a megismerkedésünk utáni harmadik napon megkérte a kezem. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Az volt az a pont, amikor szembesültem a másik énemmel, aki feleség és anya szeretne lenni. A legjobb döntés volt, mert ő a legtámogatóbb, legszeretőbb apa és férj a világon. Ő egy csoda. Nekem két testvérem van, én is nagycsaládból jövök, így innentől kezdve ez nem volt kérdés, hogy minimum 3 lesz a gyerekek száma. Hálát adok érte, hogy így alakult az életem, mert csodálatos dolog anyának lenni. Három gyermek csodaszép dolog. Mivel alapvetően nincs segítségem a férjemen kívül, aki rengeteget dolgozik, nem gondolom, hogy tovább bővülünk, pláne, hogy mindhárom gyerkőcünk császárral született és rettenetesen megviselt testileg az összes műtét, de hamarosan 31 éves leszek, a férjem 29. Az élet még bármit hozhat, mi pedig szeretettel elfogadjuk Istennek bármilyen szándékát ezzel kapcsolatban.