Az alkotópedagógiai tananyagok fejlesztésével foglalkozó Makerspace.hu ügyvezetője azt mondta, a szakképzésben is hangsúlyos szerephez fog jutni a digitális alkotás: uniós forrásból országszerte 60 alkotóműhelyben gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, robotikát, 3D-s tervezést és nyomtatást, elektronikai programozást vagy éppen a digitális varrást.

– A 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben angolszász mintára várhatóan meg fog jelenni a Digitális kultúra nevű új tantárgy, a mi tananyagaink pedig tökéletesen illeszkednek ehhez a koncepcióhoz – hangsúlyozta az ügyvezető.

Major Gábor úgy véli, a digitális közösségi alkotóműhelyeknek a pályaorientációban is komoly szerepük lehet, hiszen a saját tervezésű alkotásoknak magas élvezeti értékük és motivációs erejük van, így olyan diákokat is meg tudnak szólítani, akiknél a hagyományos pedagógiai eszközök kudarcot vallanak.

– A fiataloknak óriási sikerélményt nyújt, hogy a saját ötleteiket valósíthatják meg a tervezéstől a kivitelezésig, és kiélhetik kreativitásukat. Játék közben pedig észrevétlenül fény derül a rejtett tehetségekre, fejlődik a finom motorikus mozgásuk, a vizuális látásmódjuk és sok más képességük – fogalmazott Major.

A tananyagfejlesztő szakember beszélt arról is, hogy a szakképzési reform keretében országszerte hatvan digitális közösségi alkotóműhely jön létre uniós pályázati forrásból.

– Több centrum jelezte már, hogy kísérleti jelleggel várhatóan már az ősszel induló tanévben elkezdik használni a tananyag-csomagjainkat. Mindehhez elengedhetetlen a pedagógusok képzése is, hiszen az új eszközök használatát és az alkotó pedagógia alapjait egyaránt el kell sajátítani. Százötven pedagógus már megtapasztalta, mennyire inspiráló ilyen közegben dolgozni. S mire a projekt a végéhez ér, akkorra komoly országos hálózata lesz a műhelyeknek, amik várhatóan a települések és a környező vállalatok duális képzésébe is szervesen bekapcsolódnak – jegyezte meg Major Gábor.