2017-12-14 18:00:00 Miért fontosak az egyedül élő családtagok?

Egy közös ház

Nincs helyszín megadva

Dokumentarista időszaki fotótárlat - középpontban a valós és virtuális térrel, az azokat életre keltő közösségekkel.

 Tudj meg többet »

Herendi porcelánok kiállítása

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A Herendi porcelánok két arcát, a modernet és a tradicionálisat mutatja be a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont pénteken nyíló új, időszaki kiállítása.

 Tudj meg többet »

Balatoni panoráma - másként

Siófok Nagystrand

Siófokon debütált a belga Óriáskerék

Július elején megnyitott a 40 méteres attrakció, amely egészen augusztus 27-ig forog a siófoki nagystrandon, és várja a panorámában gyönyörködni vágyókat.

A 24 kabinnal rendelkező mobilkerékre váltott jegy 14 órától tartalmazza a strandbelépőt is, illetve a szervezők változatos kulturális programokkal várják a látogatókat.

Az északi parton nyaralóknak sem kell kihagyniuk az élményt, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködve Balatonfüredről és Balatonalmádiból az Óriáskerék Hajójáratokkal is eljuthatnak az érdeklődők Siófokra, akik az aznapi jegyük bemutatásával 19:00 után ugyancsak kedvezményben részesülnek.

 Tudj meg többet »

Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Vajdahunyad vára

A fesztivál célja, hogy minőségi zenei élményt nyújtson látogatóinak eme különleges helyszínen, a városligeti Vajdahunyadvár romantikus udvarán. A hét héten át tartó esemény hétfői és csütörtöki koncertjein többek között olyan művészek és zenekarok lépnek fel idén, mint a Szent István Szimfonikus Zenekar, A Budapest Bár, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar, a Sabbathsong Klezmer Band és a 100 tagú cigányzenekar.

 Tudj meg többet »

Hét nyáresti koncert a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Fővárosi Állat- és Növénykert

A Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Kern András és Geszti Péter is fellép a Fővárosi Állat- és Növénykert Zenés Állatkerti Esték elnevezésű hét koncertes programsorozatában július 5. és augusztus 16. között.

 Tudj meg többet »

Exit Cirkusz a Balatonnál

Balaton, Siófok - Balatonszéplak felső

A Balaton déli partja bővelkedik cikruszokban, Siófok üdülőterületén, Széplak felsőn állomásozik a nyár folyamán az Exit Cirkusz, mely szlogenje szerint kilépőt jelent a mindennapokból. A kisgyermekes családokat célzó előadás szünettel együtt 90 perces, így maximálisan igazodik a kicsik igényeihez. A családias hangulatú prondon a 2017-es évadban bűvészt, bohócot, és állati produkciókat láthatunk.

 Tudj meg többet »

Élik az életüket – Női nézőpontok vetítéssorozatot az Urániában

Uránia Nemzeti Filmszínház


Élik az életüket – Női nézőpontok címmel indít egy hónapos vetítéssorozatot július hatodikán az Uránia Nemzeti Filmszínház.

 Tudj meg többet »

Miniatűr papírszínház a Kass Galériában

Kass Galéria

A miniatűr papírszínházak különleges világát mutatja be a szegedi Kass Galéria újonnan nyíló kiállítása. A papírból készült színházi játékok figurái között megtaláljuk A varázsfuvola, a Csipkerózsika, a Hamupipőke, vagy éppen a Nyolcvan nap alatt a Föld körül szereplőit is. A Schreiber–Gyermek–Színház című kiállítás július 12-én nyílik a Kass Galériában.

 Tudj meg többet »

SZIGET 25 – FESZTIVÁLTÖRTÉNELEM fényképeken

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Benkő Imre képei finom sűrítményei annak az élménynek, amit ez a másik világ jelent. Megfigyeléseit fényképező-, illetve panorámagépével fekete-fehérben rögzíti.

 Tudj meg többet »

Borsos Miklós szobrászművész gyűjteményes kiállítása

Várkert Bazár

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2017. július 14. és szeptember 24. között Borsos Miklós (1906–1990) szobrászművész gyűjteményes kiállítását rendezi meg a Várkert Bazár Testőrpalotájában.

 Tudj meg többet »

Egri Érsekkerti Nyári Játékok

Érsekkert

A hetedik alkalommal megrendezett Egri Érsekkerti Nyári Játékokon július 14-től egy hónap alatt 68 felnőtt és gyermek színházi előadást tekinthetnek meg a nézők.

 Tudj meg többet »

KLASSZ a pARTon fesztivál

Balaton környéke, több helyszín, Budapesten is

A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a KLASSZ a pARTon fesztivált, amelynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész, aki nemcsak művészi, hanem emberi példát is mutat.

 Tudj meg többet »

Nyári családi napok Királyréten

Hiúz Ház (Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont

A tematikus napok mindig más és más témával várják a szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a hozzájuk tartozó gyermekeket Királyréten, a nyári erdő titkait fürkészik családi körben.

Rövid terepi séta után mikroszkóppal merülnek el az aprók világában. Kézműveskedés, mikrovilág (a világ mikroszkópon át), észtorna: rejtvények, fejtörők várnak minden korosztályt.

Nyári témák és időpontok

Július 20-22. - Hat – nyolc lába van? Jaj! Ez egy ízelt lábú!

Július 27-29. - Vizek és lakói

Augusztus 3-5. - A mocsári teknősök és társaik nyomában

Augusztus 10-12. - Ki lakik az odúban nyáron?

Augusztus 17-19. - Fűben, fában orvosság – gyógynövények erdőn, mezőn, réten

Augusztus 24-26. - A gombák csodálatos világa augusztusban

Előzetes bejelentkezés szükséges (lehetőség szerint előző nap délután 15 óráig).

TOVÁBBI RÉSZLETEK

 Tudj meg többet »

Interaktív zenés mese afrikai dallamokra Balatonfenyvesen

Kultkikötő, Balatonfenyves

„A fán lakó gyermekek” 2013-as bemutatása óta Kitendzsi, Tenten és kokó története számtalan gyermek és felnőtt kedvencévé vált.

A különleges ghánai hangszer zengő hangjai könnyedén elrepítik a hallgatót a szavannák világába, ahol mindenki megtanulhatja, hogy óvakodni kell a gonosz boszorkány fortélyaitól, és hogyan kelthető életre minden, amit addig valaha megevett.

A népmesét feldolgozta: Danny Bain és Szántó Viktória

Kezdési időpont: augusztus 1. 11:00

Helyszín: Kultkikötő - Balatonfenyves

Jegyár: 1000 Ft

Bővebb információ itt.

 Tudj meg többet »

A klasszikus Paprika Jancsi bábelőadás Balatonszemesen

Kontakt Kert - Balatonszemes

A régi vásári bábfigura, Paprika Jancsi kel életre Balatonszemesen Bartha Tóni Bábszínházában.

A nógrádi betyár története egy titkos helyre rejtett kincsről szól. A történet mozgatója Paprika Jancsi, a furfangos szolga.

Kezdési időpont: augusztus 1. 16:30 és 18:00

Helyszín: Kontakt Kert - Balatonszemes

Jegyár: 800 Ft

Jegyértékesítés a helyszínen.

Bővebb információ itt.

 Tudj meg többet »