Az Alapítvány Magyarország Kormányának támogatásával számos tábort szervez és megannyi gyermekprogramról gondoskodik egész évben. Legyen szó hagyományőrzésről, a sport, az életmód, a kultúra, a művészet vagy a tudományok területéről: széles programkínálat, évről évre egyre több lehetőség és rengeteg élmény várja a gyermekeket – ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesz táborok is szerepelnek a választékban, és az Erzsébet-karácsonyt is minden évben megszervezi az Erzsébet Alapítvány (ez 2020-ban maradt el egyedül a pandémia miatt). Az ottalvós, balatoni Erzsébet-táborokba Kárpátaljáról, Ukrajnából, Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is érkeznek tanulók.

Az Erzsébet Táborokhoz gyógyító táborok is tartoznak, amelyeknek az Erzsébet Alapítvány partner-táborhelyszínei adnak otthont. A speciális ellátást nyújtó Gyógyító Szent Erzsébet-táborok a betegséggel élő és a gyógyuló gyermekek biztonságos, élményterápiás üdülését szolgálják. Emellett több tízezer diák nyári, kirándulásokkal bővített tábori programjai és étkezése közvetlenül a lakóhelyen, a tematikus Napközi Erzsébet-táborok által valósul meg a táboroztatási programban. Az adventi időszakban szervezett Erzsébet-karácsony programsorozatban a kulturális és szórakoztató előadások élménye mellett ajándékot is kapnak gyerekek.

Az Erzsébet Alapítvány hosszú távú koncepció mentén szervezi a táborokat és a programokat, amelyek jellemzően a tulajdonában lévő zánkai, fonyódligeti és erdélyi táborhelyeken valósulnak meg. A Balaton-parti táborok üzemeltetését az alapítvány kizárólagos tulajdonában álló Erzsébet Táborok Kft. végzi. Az erdélyi tábort szintén alapítványi tulajdonú cég, az Erdélyi Erzsébet-tábor SRL. üzemelteti.

A táborokban megvalósuló programok szakmai tartalma az Erzsébet-táborok öt alappillérére épül. Ezek: a magyarság és honismeret – hagyományőrzés és a magyarságtudat erősítése; a sport – sportfoglalkozások, egészséges életmódra való törekvés; a tudomány – ismeretterjesztés és a környezettudatosság fejlesztése; a kultúra – különböző művészeti ágak bemutatása, bemutatkozása; és a kereszténység.

Fontos tudnivalók

Az Erzsébet-táborok minden gyermek számára nyitottak, ugyanakkor a rászoruló (hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, valamint sajátos nevelési igényű) gyerekekkel történő jelentkezések minden évben előnyt élveznek túljelentkezés esetén.

Az Erzsébet Táborok rendszere csoportos jelentkezéssel működik. A táborokba online felületen jelentkeztethetik a gyerekeket többek között a köznevelési-, gyermekvédelmi- és egészségügyi intézmények, családsegítő szolgálatok és központok, illetve kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények. A résztvevők számára minden szolgáltatás és program ingyenes, és az egész napi étkezésük is biztosított. Továbbá számos szakember, a Balatonnál vakációzók esetében pedig gyermekorvosi ügyelet, mentő-, vízimentő- és biztonsági szolgálat óvja a gyermekek testi és lelki épségét.

Ha arra kíváncsi, hogy pontosan milyen programok indulnak idén, mely helyszíneken és kiket várnak, akkor az Erzsébet Táborok oldalára kattintva minden fontos információt megtalál.