– A kormány fontosnak tartja az aktív turizmus feltételeinek javítását, amelynek köszönhetően az elmúlt években számos új és felújított kilátót, szálláshelyet, pihenőhelyet és egyéb közjóléti létesítményt adtak át, így például a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program keretében 2018-ban hat turistaszállás kapott támogatást 996 millió forint értékben – emelte ki Dömötör Csaba. A kormány 2014 már­ciusában határozott a program elindításáról azzal a céllal, hogy ötvenezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként találhassanak a kirándulók olyan létesítményeket, amelyekben olcsón, jó színvonalú szálláshoz jutnak - idézte fel a Magyar Nemzet.

Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok 2010 óta több mint száz erdei szálláshelyet építettek vagy hoztak rendbe, huszonöt új látogatóközpont és negyven új kilátó épült – részletezte az államtitkár, kiemelve, teljes hosszában megújult a Kéktúra, valamint folyamatosan épülnek új vízi megállóhelyek a Tiszán, és idén már több mint tízezer gyerek vehet részt a vándortáborokban.

Dömötör Csaba írásbeli tájékoztatása szerint a kormány nem mondott le a Hidegkúti turistaház felújításáról sem. A szálláshelyre Mátrakeresztesről a sárga turistajelzésen lehet feljutni, mintegy 2,5 kilométeres túra után. A ház jelenleg is fogad látogatókat, igaz, most még a maga egyszerűségében: meleg víz és villany ugyan van, de a napenergia által fejlesztett áram a mobiltöltésre például már nem elegendő.

– A ház felújításához szükséges forrásokat az Országos Kéktúra-útvonal fejlesztésére szánt keretből biztosítják 70 millió forint értékben. Továbbá jelenleg is egyeztetnek a turistaházak erdőgazdaságok részére történő átadásáról. Amint ez rendeződött, indulhat az érintett házaknál is a szálláshely-korszerűsítés. A fejlesztések tehát a kormány támogatásával a későbbiek­ben is folytatódnak – jelentette ki.