A British Medical Journal orvosi folyóirat legfrissebb számában /BMJ 2019;365:l1161/ megjelent összehasonlító tanulmány szerint drasztikusan lecsökkent a méhnyakrákhoz vezető esetek / CIN I,II,III / és ezzel a rákos megbetegedések száma, mióta bevezették a lányok rutin HPV oltását. Az Egyesült Királyságban ugyanis a 12-13 évesek kötelezően megkapják a vakcinát, és egy nagy létszámú kutatás során azt találták, hogy az oltás hatására közel 90 százalékban visszaszorult a méhnyakrákot megelőző állapotok előfordulása az országban.

Mikor lehet beadatni?

Iskolai oltóprogram keretein belül a 12 évüket betöltött, 7. osztályos tanulók kapják meg térítésmentesen, ám a célcsoport a 9-15 éves korosztály – esetükben 2 oltás is elegendő, ám 15 éves kor felett már 3 injekció kell a védelemhez.

Felnőttként is igényelhetem?

Igen, de az oltás hatékonysága lecsökken az életkorral, azoknál érdemes, akik nem monogám párkapcsolatban élnek, mert bármikor meg- és újrafertőződhetnek, így ők is ki vannak téve a méhnyakrák veszélyének. Viszont érdemes tudni, hogy ekkor már nem térítésmentes.

100%-os védelmet nyújt?

Bár az oltás hatására jelentősen csökken a méhnyakrákos megbetegedések száma, érdemes tudni, hogy 100%-os védelmet nem nyújt, mivel az oltás “csak” a potenciálisan legveszélyesebb típusok ellen nyújt védelmet.

Onnantól kezdve nem is kell járnom szűrésekre?

Attól még, hogy valaki beadatta magának a HPV elleni védőoltást, ugyanolyan fontos, hogy évente járjon a szűrésekre! Egyrészt azért, mert az oltás csak bizonyos – a leggyakoribb – rákos megbetegedést okozó vírusoktól véd, másrészt egyéb ellenőrzéseket is végez az orvos ekkor (pl. mellek, petefészkek, méhűr). Csak az időben megkezdett kezelés lehet elég hatásos, ez a szűrés lényege.

Milyen mellékhatásai vannak?

– Bár több rémhír kering az oltással kapcsolatban különböző fórumokon, ám mivel nem tartalmaz elő vírust, az nem képes mehnyakrákot okozni! Mellékhatásokkal azonban természetesen járhatnak, mint bármelyik védőoltás, azok jellemzően a következők: viszketés, duzzanat, bőrpír, érzékenység az oltás helyén, néha émelygés, fejfájás, még ritkábban hőemelkedés – mondja dr. Hernádi Balázs.

Meg kell ismételni?

A HPV oltás legalább 8-10 évig magas szintű védettséget biztosít ( valószínűleg tovább is). Viszont ehhez 3 (fiatalabbaknál, 15 éves kor alatt, 2) oltásra van szükség. Nincs ismétlő oltás.

Milyen vizsgálatok szükségesek előtte?

Az oltás előtt érdemes a szexuálisan aktív lányok/nők rákszűrése. Ellenben HPV szűrés nem feltétlenül szükséges, mivel, ha pozitív az eredménye, úgy is érdemes beadatni a vakcinát, mivel más HPV típusok ellen is védelmet biztosít.

Mikor ellenjavallt a HPV oltás?

Terhesség, lázas állapot / betegség alatt.

(fotók: shutterstock)