Az anyai ösztönök azonnal megjelennek

Ez egy nagyon elterjedt elképzelés, és tény, hogy vannak olyan nők, akiknél ez szinte azonnal megtörténik. De sokan vannak olyanok is, akiknél nem jön egyből az érzés, sőt, az is előfordul, hogy csak a kicsi születése után "érkezik meg". Mások vagyunk, másképpen reagálunk. Attól, hogy nem érez az ember valamit azonnal, nem kell megijedni, tökéletes szülő válhat belőle. Az érzés pedig majd jön, kivétel nélkül mindenkinél!

Egyen sokat a kismama

A várandósság során megnő ugyan a tápanyagigény és a kalóriaszükséglet is, de nem kell kettő helyett enni, hiába traktálja ezzel a kismamát a szűkebb vagy szélesebb idős rokonság. A hangsúly a tápanyagok megfelelő pótlásán van, hiszen a várandóssággal megemelkedik az igény. Ezt a szakemberek is várandósvitaminnal javasolják megoldani, hiszen étkezéssel pótolni a hiányzó anyagokat ma már szinte lehetetlen. A jó várandósvitaminban az anyagok szerves, biológiailag aktív kötési formában (pl. cink-citrát, réz-glükonát) szerepelnek, így felszívódásuk akár 80%-kal jobb lehet.

Könnyű volt a terhesség? Nehéz lesz a szülés

Ez a tévhit egy elterjedt közmondáshoz kapcsolódik: „ha elpusztult a tehenem, pusztuljon el a szomszédé is!”. Nagyjából itt is erről van szó, vagyis, ha már a várandósság nem volt megterhelő, akkor a szülés legyen az, vagy ha az sem, akkor a gyermekágyi időszak. A valóságban azonban a könnyű és nehéz várandósság relatív, ahogyan a szülés és szinte minden más is. Ahhoz, hogy a szervezet a legjobban felkészülhessen ezekre az időszakokra, a megfelelő vitamin, ásványi anyag és nyomelem mennyiséget kell biztosítani számára. Így lehet a leginkább elkerülni a nehézségeket, de például az émelygést ez sem szünteti meg, igaz, segíthet rajta.

Szoptatás alatt nem lehet teherbe esni

De, lehet. Tény, hogy ilyenkor valamivel kisebb az esélye, de ennek oka nem az, hogy fizikai képtelenség a létrejötte. Ha a szervezet regenerálódott, és felkészült, akkor megfoganhat a következő baba. Ez egyeseknél akár egy év is lehet, míg másoknál néhány hónap. Hogy miért nehezített mégis ilyenkor a teherbeesés?

– A szoptatás előtt és alatt prolaktin nevű hormon termelődik, ez serkenti a tejképződést. Ez a hormon azonban csökkenti a nemi vágyat, valamint a hüvely szárazságát is okozza. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kismama számára ugyanúgy komoly igénybevétel a szoptatás, mint a várandósság, akkor már nincs is min csodálkozni – mondja Ratkó Tünde szülésznő.

Várandósan nem szabad futni

A várandósság nem betegség, hanem állapot, így természetesen lehet futni. Nem ilyenkor kell benevezni az ultramaratonra, de nyugodtan lehet kocogni, vagy ha már előtte is rendszeresen futottunk, akkor nagyobb távokat is nyugodtan teljesíthetünk, ha erre az orvosunk is rábólintott. A sport kifejezetten jó hatással van a várandósságra.

Persze, nem a futás, hanem a mozgás a lényeg, legyen szó bármilyen kellemes tevékenységről – kirándulás, jóga, úszás –, amit a kismama szívesen végez. Kerülni kell azonban az erősen megterhelő sportokat, mint például a súlyemelés, ezek ugyanis okozhatnak gondokat.