2018-12-19 19:00:00 Új népzenei album bemutató koncertje a Hagyományok Házában

A Budapest Klezmer Band és Palya Bea koncertje

2018. Január 1. - 2018. Január 1.

Budapest Klezmer Band együttes tagjai Palya Beával együtt lépnek színpadra január elsején a Budapest Kongresszusi Központban.

Palya Bea a koncerten a tervek szerint kilenc számot fog énekelni. A Mazel Tov! azaz Jó szerencsét! című újévköszöntő előadáson a tervek szerint Palya Bea négy klezmer-jellegű számot ad majd elő, öt dalt pedig saját stílusában, de a Budapest Klezmer Band hangzásával hallhat a közönség.

Jávori Ferenc "Fegya" zenekarvezető elmondta, hogy az együttes mozgalmas évet zár, nemcsak Magyarországon léptek fel számos helyszínen, de Kassán is nagy sikerű koncertet adtak. A Budapest Bárral közös fellépésük sikere után pedig azt tervezik, hogy újabb közös koncertet adnak.

A zenekar 2018-as tervei közül kiemelte, hogy meghívást kaptak Kínába, ahol márciusban lépnek fel három alkalommal egy kulturális hét keretében, illetve új lemezt terveznek, amelyen nincs kizárva, hogy Palya Bea is közreműködik majd.

A zenekar tagjai
Jávori Ferenc - zenekarvezető, zongora

Nagy Anna - harmonika

Kohán István - klarinét

Végh Balázs - dob

Máthé László - bőgő

Barbinek Gábor - harsona

Gazda Bence - hegedű