2018-12-17 19:00:00 Molnár Ferenc: Liliom - a Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági színházi előadása

Több mint 2 millió forint gyűlt össze a családszervezetek vásárán

A Fiatal Családosok Klubja hagyományosan minden évben megszervezi a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárát, melynek idei kedvezményezettje a Jel Alapítvány volt. Az esemény a Családok éve és a FICSAK közös szervezésében valósult meg, remek programokkal, csodás karácsonyi díszekkel, koszorúkkal, termékekkel.

Az egész napos vásáron a Jelnyelvi Játszótér fejlesztésére gyűltek az adományok. A vásár napján, azaz december 1-jén szombaton a munkanap ellenére rengetegen gyűltek össze a Millenáris B épületében. A színpadon meseelőadások, táncos produkciók váltották egymást - természetesen jelnyelvi tolmácsolással -, a kitelepült családszervezetek pedig a csarnok egész területén árulták a karácsonyi portékákat, melyek megvásárlásával a látogatók az adomány gyűjtéséhez járultak hozzá.

Az összegyűlt összeg: 2 209 600 Ft

"Boldog vagyok, hogy idén is megrendezhettük a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárát. Az esemény a hazai családszervezetek példátlan összefogása nyomán valósult meg, akik gyönyörű karácsonyi termékeket hoztak el a vásárba. Az utóbbi időben sokszor volt szerencsém bepillantani az alapítvány munkájába, személyesen részt venni a foglalkozásaikon és egyre több jelet megtanulni. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyre kerül az adomány." - mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója.

„Az adományt a Jelnyelvi Játszótér fejlesztésére fordítjuk, hogy még több hallássérült gyermeknek legyen lehetősége már kora gyermekkorban hozzáférnie a jelnyelvhez, és még több halló gyerkőcnek mutassuk meg a jelnyelv csodáját és segítsük elő a társadalmi befogadást.”- nyilatkozta Templfi Kátya, a Jel Alapítvány elnöke.

Jelelés: híd a hallók és a siketek között

A jelnyelv 2009 óta hivatalos nyelv Magyarországon, a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében pedig az anyanyelve is. Legtöbbünk általában csak az újévi köztársasági elnöki köszöntő közvetítésekor lát jeltolmácsot, pedig nagyon sok honfitársunk számára ez a mindennapi kommunikáció bevett módja. A FICSAK által szervezett Családszervezetek III. Adventi Jótékonysági Vására fókuszában az ő támogatásuk állt. A jelnyelv vizuális nyelv, nagyon fontosak benne a mozdulatok, a mimika, a jól látható artikuláció.

Az adományt a FICSAK december 15-én, a Jel Alapítvány ünnepi évzáró Jelnyelvi Játszótér foglalkozásán adja majd át - adta hírül a Fiatal Családosok Klubja.

(Család.hu, Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)