2017-11-24 19:30:00 69 – ikeralbum bemutató koncert

Százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztése, elengedése

Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A diákhitellel tartozó nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyermeknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét elengedik, a harmadik gyermek esetében pedig teljes mértékben elengedik a tartozást - jelezte.

A diákhitelt 2001-es indulása óta mintegy 400 ezren vették fel - tette hozzá.

A felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyermekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és az örökbefogadott gyermekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyermekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyermek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem nő, és ha valakinek mindkét típusú diákhitele van, akkor eldöntheti, hogy melyikre érvényesíti a kedvezményt - ismertette az államtitkár.

(MTI)