2017-11-24 19:30:00 69 – ikeralbum bemutató koncert

Lesz nyugdíjprémium novemberben

Lesz nyugdíjprémium 2017 novemberében - jelentette be Lázár János csütörtökön Budapesten.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azzal indokolta, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

A 2010 óta hozott döntéseket értékelve azt mondta: bevált a rezsicsökkentés és sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét.

Közölte: a tavaszi nyugdíjemelés után novemberben egyösszegű korrekció jön a törvénynek megfelelően, emellett pedig nyugdíjprémium is lesz.

Arról is beszámolt: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik.

Lázár János a versenyképesség javítása miatt fontosnak ítélte, hogy ne csak olcsó legyen a gáz és az áram a lakosság és a vállalkozások számára, hanem azt is, hogy mennyi idő alatt lehet áramot vagy gázt vásárolni, hogyan lehet kapacitást növelni, kiépíteni, hozzáférni. A kormány minden akadályt próbál ezen területen lebontani - emelte ki.

(MTI)