2017-12-13 19:00:00 Kinek szólnak a mesék? - Képmás-est

Dühösen elaludni tilos!

Teljesen tönkreteheti a pihenést, ha valaki dühösen fekszik le aludni - figyelmeztetnek amerikai kutatók, akik több száz ember pihenését vizsgálták meg. Egy alváskutató professzor közben arra figyelmeztet, lassú öngyilkosságot követ el az, aki nem alszik eleget.

Egyre több vizsgálati eredmény és kutatói figyelmeztetés lát napvilágot az alvás fontosságáról. A minap a Guardian című brit lapban Matthew Walker, a Kaliforniai Egyetem Alvástudományi Központjának igazgatója (Centre for Human Sleep Science at the University of California, Berkeley) egyenesen úgy fogalmazott, az alvásmegvonás halálos kimenetelű! Meglátása szerint itt az ideje, hogy az alvásra senki se gondoljon úgy, mint a lustálkodás egy fajtájára, helyette azt kell benne látni, hogy komoly szerepe van az egészséges élet fenntartásában. Éppenséggel azért, mert hiányában halálos kimenetelű betegségek jelentkezhetnek az ember szervezetében, mint például a rák, cukorbetegség, szívinfarktus, Alzheimer-kór, elhízás, idegi problémák.

Az alvásidő folyamatos csökkenése meglátása szerint katasztrofális dolog, ami ráadásul az egész modern világot sújtja, miközben sokan nincsenek is tisztában vele, milyen károkat okoznak saját egészségüknek a pihenési idő csökkentésével. A probléma része, hogy túl sokat ülnek az emberek monitor előtt. A számítógép, laptop vagy mobiltelefon kijelzőinek fénye ki tudja tolni a fáradságérzet kialakulását, így az elalvási időt is. Az elvesztett percek vagy órák reggel érződnek csak igazán. A Berkeley professzora ezért azt mondja, “nagyon komolyan veszem az alvást, mert ismerem a durva következményeket”.

Egy másik amerikai kutatócsoport is a pihenéssel, pontosabban annak minőségével foglalkozott. Az Iowai Egyetem (Iowa State University) kutatói arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van az emberek alvására a lefekvés előtti düh, veszekedés - írja az Independent. Egy héten keresztül 436 embert kértek fel a kutatásban való részvételre, és kérdőívekkel vizsgálták, milyen állapotban tértek nyugovóra, és milyen volt az ébredésük. Három csoportra osztották a résztvevőket: “dühös”, “megnyugodott” és “nyugodt”. Az eredmények bizonyították az előfeltevést, miszerint aki felfokozott idegállapotban próbál pihenni, sokkal kevésbé tudja elengedni magát, mint azok, akiket nem ér elalvás előtt semmilyen negatív hatás.

A jelenségre két magyarázatot adtak. Az egyik szerint a düh hatására a szervezet készenléti állapotba kerül, a vérkeringés aktívabb lesz, a szív szaporábban ver, vagyis sokkal nehezebben alszik el az illető. A pihenés sem olyan hatékony, mert sokkal lassabban, vagy egyáltalán nem éri el az ideális nyugvópontot. A másik magyarázat inkább lelki eredetű, a vita, veszekedés hatására az ember agya “nem tud leállni”, ez okozza a gondot. Éppen ezért azt tanácsolják, felpaprikázott állapotban sose próbáljunk lefeküdni, előtte legalább 10 percig érdemes relaxálni. Nem véletlen, hogy sokan ajánlják az esti sétákat, ami szintén nyugtató hatású, ha másként nem megy, a vitát a friss levegőn is el lehet felejteni.

Az iowai kutatás a konkrét helyzeten túl is szolgál tanulságokkal. A vizsgálatról beszámoló cikkben jelzik, nagyon sokakat érint a munkahelyi stressz, a problémák miatti szorongás. Ez hasonló állapotot eredményez, mintha valaki összeveszne a vele egy háztartásban élő rokonával, vagyis nehezíti az elalvást, ezáltal növeli az éber órák mennyiségét, és negatív hatással van a pihenés minőségére is. Ez pedig hosszú távon komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.

(Család.hu)