2017-11-24 19:30:00 69 – ikeralbum bemutató koncert

Esélyórán tapasztalhatják meg a diákok az elfogadást

Alsó és felső tagozatos diákoknak és középiskolásoknak rendszeresen szerveznek rendhagyó osztályfőnöki órákat, ahol személyes találkozás keretében biztosítanak lehetőséget arra, hogy megtapasztalják a toleranciát és az elfogadást. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Család, Esélyteremtési, és Önkéntes Ház mindennapi munkájáról Nagyné Varga Ilona beszélt a csalad.hu-nak.

- Melyik esélyegyenlőségi probléma jellemző Szolnokra?

- Az Észak-alföldi régióban az ezen a területen megjelenő problémák kihívást jelentenek megyénkben, városunkban is. Az esélyteremtésben érintett célcsoportok, tehát a fogyatékosok, a hátrányos helyzetű településeken élők, a romák, a nők, a gyerekek és fiatalok, illetve az idősek problémái településenként eltérő mértékben és jelentős csoportbeli és egyéni különbségekkel vannak jelen. Nem szívesen emelnék ki senkit, a mi feladatunk az, hogy valamennyi érintett csoporttal foglalkozzunk, a szükségleteikre reagálva.

- Hogyan segítenek?

- Segítjük a közvetlen segítséget és támogatást nyújtó szervezetek, intézmények és szakemberek partneri együttműködését.  Az egyes problématerületek mentén kerekasztalokat, szakmai műhelyeket működtetünk. A szakmai fórumok alkalmat teremtenek az intézmények, szervezetek és szakemberek bemutatkozására, a tapasztalataik megosztására. A kapcsolatépítés, az információcsere elengedhetetlen feltétel a közös cselekvéshez. A együttgondolkodás eredménye, hogy közös munka, egymás tevékenységét kiegészítő segítségnyújtási formák alakulhatnak ki. A legutóbbi Gyermek és Ifjúsági Kerekasztalon az iskolai lemorzsolódás csökkentéséről tanácskoztak a résztvevők. Ennek a problémának a megoldásához több intézmény, szervezet és szakember kooperációja szükséges. Az iskolák, a családsegítő szolgálatok, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek összehangolt tevékenysége és megfelelő módszerek alkalmazása vezethet eredményre. A gyermek- és ifjúsági felelősök, civil szervezeti vezetők, az iskolafenntartók, családsegítő szakemberek és pszichológusok megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet. Kapcsolatot tartanak egymással nemcsak a szakmai tapasztalataik átadása miatt, hanem megosztják azokat az információkat is, amelyek segítik a tanulóikat, hogy megfelelő támogatáshoz, szolgáltatáshoz jussanak.

- Miként támogatják a romákat?

- A Roma-ügyi és Felzárkózási Kerekasztalok is szakmai kapcsolatok és együttműködések előmozdítását szolgálják. Ezen fórumok központi témája például az, hogy miként lehet komplex programot kidolgozni, és hatékonyan megvalósítani. Választ keresünk arra, hogyan lehet motiválni a résztvevőket, milyen támogatási és segítségnyújtási formák a hatékonyak, milyen szakemberek részvétele elengedhetetlen, hogyan vonjuk be az érintetteket a problémamegoldásba, melyek a helyben elérhető erőforrások. A forrás minden esetben alapkérdés. Követjük a támogatási lehetőségeket, részt veszünk pályázati programok kidolgozásában és megvalósításában.

- Sok segítséget igényelnek a sérültek is?

- Az évek alatt szoros kapcsolatot alakítottunk ki a fogyatékos csoportok érdekvédelmi és szolgáltató civil szervezeteivel. Több programot valósítottunk meg közösen. Együttműködtünk kutatási programban, tervező munkában toleranciaerősítő, szemléletformáló programok szervezésében. Évek óta működtetjük a Fogyatékosügyi Kerekasztalt. Legutóbbi téma Szolnok város akadálymentesítésének helyzete volt. A résztvevők megállapították, jelentős előrelépések történtek az utóbbi években e területen, ugyanakkor még számos

teendő van. Konkrét, céltudatos, költséghatékony tervek és megoldási javaslatok születtek az előadáson és az azt követő konzultáción is. Ez a kérdés is rendkívül összetett, mert más-más problémát kell megoldani a vakok, a nagyothallók és a mozgássérültek segítésére, de vannak olyan megoldások, melyek valamennyi érintett számára kedvezőek. Fontos az együttes fellépés, azért is, mert sokkal gyorsabban érhetünk el eredményeket, mintha mindenki külön-külön lépne fel érdekei érvényesítéséért.

- A szakmai napok mellett közvetlenül a gyerekekkel is találkoznak?

- Rendszeres találkozási alkalom az Esélyóra. Az alsó- és felső tagozatos diákoknak, a középiskolásoknak rendhagyó osztályfőnöki órán interaktív formában személyes találkozás keretében biztosítunk lehetőséget arra, hogy tapasztalatot szerezzenek a kapcsolatteremtésről, a toleranciáról az elfogadásról. Partnereink az Esélyórák megvalósításában a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete, az Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete és a Siketek és Nagyothallók Egyesülete tagjai. Ezek a találkozások meghatározó élményt jelentenek a tanulóknak és a

velünk együttműködő egyesületi tagoknak. Az elmúlt egy évben 1300 tanulóhoz jutottunk már el. Az órákon a pedagógusok is részt vesznek, minden iskola visszahív bennünket. Ez egyértelműen e program jelentőségét bizonyítja. Az Esélyórák programot ebben az évben az autizmus és az idősek tematikával bővítettük.

- Azok is számíthatnak a segítségükre, akik egyik hátrányos helyzetű csoportba sem tartoznak?

- Igen. Ezek közül két rendszeres programunkat emelem ki, ahová elsősorban nem érintetteket, illetve szakembereket várunk. A Szerepek szemináriumsorozat és a Tolerancia Nap programja ezek. A Szerepek szemináriumsorozaton a különböző tudomány- és szakterületek megközelítéseit mutatjuk be a nők és férfiak szerepeiről. A meghívott

előadóinkat arra kérjük, saját szakterületük eredményeit és szakmai tapasztalataikat mutassák be ebben a témakörben. Más a megközelítése a szociológusnak, más a foglalkoztatás politikusnak, más a menthalhigiénikusnak és más a művészettörténésznek és a neveléstudomány művelőjének. Az előadásokat élénk vita követi, a résztvevők további szempontokkal gazdagítják a téma feldolgozását.

A Tolerancia Nemzetközi Napja programja a témához kapcsolódó filmvetítéssel indul a szolnoki TiszapART Moziban. A filmvetítést pódiumbeszélgetés követi, melynek résztvevői megosztják véleményüket egyrészt a filmélményről, másrészt saját személyes tapasztalataikról a téma kapcsán.

- Mi volt a legkedvesebb élménye?

- Minden évben május első hétvégéjén megtartjuk az Esélyegyenlőség napját. Ez mindig egy nagyszabású rendezvény Szolnokon a Tiszai Hajósok Terén, színes kavalkád standokkal, folyamatos színpadi produkciókkal. Minden érintett csoport lehetőséget kap a bemutatkozásra. Nagyon megérintett, amikor a kerekesszékes tánccsoport bemutatója után a mozgássérültek egyesülete egyik tagja odajött hozzám, és azt mondta, nagyon szép nap ez, s nem elsősorban azért, mert jó az idő és süt a nap, hanem azért, mert Szolnokon ennyi mosolygó vidám kerekesszékes még soha nem volt együtt. Élmény volt az is, amikor Újszászon az „Adj egy órát az aktív időskorért” önkéntes akciónkon idősek otthonába látogattunk és önkénteseink együtt jógáztak, társasoztak, kirakósoztak, táncoltak a lakókkal. Mindenki derűs és aktív volt, mindenki adott és kapott élményt.

(csalad.hu/fotó: gff-mezotur.hu)